Divinyi Zsombor az UB-n

2023.05.06.

 

Villámlábú futóm, Zsombor, az Ultrabalaton felkészülés és a csapat-verseny alatt megtapasztalhatta a dualista világ-rend legmagasabb és legmélyebb pontjait.

"Mandula-gyulladás kontra 4:40-es tempó"

Akár ez is lehetne beszámolójának címe. Hogy mi is történt, erről Zsombor számol be. Sztoriját nem csak futók olvashatják élvezettel. :)

 

 

"Az UB szeretetem egészen 2013-ig nyúlik vissza, amikor egy hideg januári napon egy akkori munkatársam odalépett hozzám a munkahelyen és ennyit kérdezett; "Zsombor, szeretsz te futni?". Azt válaszoltam, hogy persze, mondjuk már egy ideje maximum kocogok, de szeretek. Ők éppen még egy futót kerestek kb 15km-re az akkori csapatba. Elmentem, edzés nélkül lefutottam, 2 napig nem tudtam járni. Azóta ez az idei volt a 10. UB-m csapatban, ebből az utolsó hét csapatnak már én voltam a szervezője. Az idei volt az első, amikor valójában tisztességésen fel is készültem a versenyre. 

A verseny előtt közvetlenül sikerült összeszednem egy tüszős mandulagyulladást. Azt már megszoktam, hogy kb 6 hetente elkapok a gyerekektől valami takonyos-köhögős trutyit, de azért ez több volt most annál. 5 nappal a rajt előtt volt az utolsó orvosi egyeztetésem, ahol - mondjuk úgy - sárga lámpát kaptam. Józsival egyeztetve két nagyon óvatos futást iktattunk még be, ezek alapvetően rendben voltak, így úgy mentem el a versenyre, hogy valahogy menjek végig az összesen 40 km-en két szakaszban, hiszen több beugrós emberünk már nincsen tartalékban. 

 

Az első szakasz rajtjánál persze már 1000%-on volt az adrenalin, az eltervezett 4.40-es időt jó lenne hozni. Tűző nap, kb 22-24 fok, és tudtam, hogy a badacsonyi szakaszok nem tartoznak a legkönyebbek közé. Az össztáv 19 km, amiből az első 10 km viszonylag érdektelen, majdnem teljesen sík. Ahogy mentem előre nagyon meglepő dolgokat halottam a fülemben; 4.28-as km, 4.35-ös km, 4.31-es km...mi a fene?! Közben egyáltalán nem éreztem, hogy fáradnék vagy azt érezném, hogy laktát közelében futok. Persze rögtön felhangzottak a füleben Józsi néha rosszalló intelmei a felkészülés során; "A megadott tempók nem véletlenül vannak kitalálva, nem futunk gyorsabban!". Szóval így érkeztem a Badacsony lábához. Elindultam felfelé, hú basszus, hirtelen meleg lett, de folyamatosan hagytam le a futókat, közben engem meg senki, de azért itt már jöttek a 4.50-es, majd az 5.00-as ezrek. Nemár, muszáj megnyomni. Valahol 17 kmnél éreztem azt, hogy najó, mostmár legyen vége, meleg van, elég volt, meg amúgyis még mindig lassulok, hú egy valaki meg is előzött. Eszembe jutott Józsi újabb intelme, amit a Gánt trail után mondott, hogy nyugi, lesz majd olyan, hogy fog menni a robbantás a végén. Hát ha nem is egy atombomba, de egy kisebb petárda azért robbant, így végül sikerült normális mozgással letudni a végét. Ránéztem az órára, 4.44-es átlagok, yes, király!! Rögtön megírtam Józsinak a nagyszerű hírt, ugráltam örömömben, amire ezt írta vissza: "Majdnem meglett a 4.40". Hát végülis megmondta, hogy azért vannak a tempók, hogy tartsuk őket, nem:D?

 

Gyors regenráció, szuper burritó Szigligeten, egy kis áfonya, sok víz, zuhany és 3 óra alvás után újabb rajt Keneséről. Egyszerűen tökéletes idő, 13 fok, szélcsend, egy kis pára, sötét. Fejlámpa fel és hajrá. Végig figyeltem a tempót, nem futhatom el az elejét sok van hátra. Az első 10 km tökéletes volt, aztán jött a fűzfői emelkedő. Egyszer már kifogott rajtam, de most idén nem. Megfutom, már lefelé tartok, király, mehet a frissítés. Józsi kérte korábban, hogy lendületesen fussam a lefeléket, nézzük mit bírok így a 33. km-nél. 4.03, wow. Az utolsó 5km-nél már csak azon dolgoztam, hogy legyen jobb időm, mint a délutáni volt, éreztem, hogy meg kell legyen. Végre cél, 4.41, ezaz. Végülis az elvárás itt 4.50-5.00 közötti idő volt, szóval ez most nagyon jó. Nem fáj semmim, sőt még a levezető kocogás során is alig megyek 5.20 alá, nahát, ilyen sem volt még. 

 

Itthon a család elcsodálkozik, hogy nem jajgatok a térdem miatt, a feleségem csak ennyit mond, kicsit rosszallóan: "Ezek szerint érdemes egy futóversenyre mégiscsak készülni?". Nem lehet, bigztos (főleg Józsival). A következő, nyári versenyre már fejben elkezdtem nagyon készülni, jövő májusban pedig az UB-n emelni fogom a tétet;)!"

 

 


© Minden jog fenntartva.