Hadabás Kati 2. helyen végzett a Csobánc Vertikálon

2021.08.23.

 

22 hónap telt el azóta, hogy Hadabás Kati utoljára versenyzett, amikor is a Piros 85 terepfutó versenyt (88 km, 3200 m szint) teljesítette, és ott 16. helyezést ért el, 10 és fél hónap pedig azóta, hogy életet adott gyermekének.

 

Természetesen Kati nem mondott le a futásról – miért is kellett volna? -, főleg, hogy ezeket megelőzően Horváth Gréta edzőnek köszönhetően hobbifutóból amatőr versenysportolóvá fejlődött ebben a sportágban. Azonban a rendszeresség sokáig elmaradt, így alkalomadtán én írtam neki tervet, és Kati elkezdte visszaszerezni régi formáját.

Balogh Tomi vertikál versenyei mindig családias hangulatúak, az idei Csobánc race-re azonban meglepően erős mezőny verbuválódott össze. A feladat egyszerű volt: Gyulakeszi templomától adott útvonalon felfutni a csobánci várhoz. Ez szűk 5 km, szűk 300 méter szintemelkedéssel, az elején teljesen sík talajon, majd egyre meredekebben a magasba törő rendkívül köves ösvényen.

 

Kati most ezt 6:40-es tempóval abszolválta, ami abszolút női 3. és felnőtt korcsoport 2. helyre lett elég. De ami ennél is nagyszerűbb, hogy alig egy perccel ment rosszabb időt, mint két éve, amikor is nagyon közel lehetett a csúcsformához. :)

Elmondása szerint, érzett némi fáradtságot, de nagyon élvezte, hogy újra versenyezhet, ráadásul a kedvenc számában: a vertikál futásban. Az biztos, hogy még sokat lehet ebben fejlődni, és Kati ősszel a Sasfészek Vertikálon is indulni szeretne. Hajrá!


© Minden jog fenntartva.