Kardos Zoli a WTF-en

2023. 06. 18.

 

Kardos Zolival már jó ideje dolgozunk együtt. Elhivatottsága a családja és a munkája iránt olykor háttérbe szorította az edzés-munkáját, de most úgy érzem, hogy megtalálta a középutat: úgy segíti a környezetét, hogy közben nem veszíti el önmagát, és fejleszti kondiját. Zoli nagy utat jár be, ennek egyik állomása a WTF Szentendre verseny volt, ami azért nem kis kihívás elé állította az őszi maratonra készülő sportembert.

 

Beszámolóját olvashatjátok:

 

"Garmin WTF Szentendre aszfalt L táv

22 km, 465 m szintkülönbség.

Milyen az ember? Telhetetlen.

Hogy miért is mondom? Nos eü probléma miatt 2021 nyártól 2022 nyaráig kimaradt az életemből a futás. Lépcsőn felmenni egy emeletet is szinte megterhelő volt. Aztán kezdtem kutakodni a neten, hogy segítséggel újra futócipőbe lépjek. Rátaláltam egy facebook posztban Kovács Józsi futóedzőre, felvettem vele a kapcsolatot, egy személyes találkozó keretében megbeszéltük a dolgokat és elkezdtük a közös munkát. Szerintem ledobta az ékszíjat mikor jeleztem neki a tervem, miszerint 2023-ban idén leszek 40, szeretném az októberi Budapest maratont lefutni. Teljesen pozitívan állt a tervhez. Egész jól megy a közös munka, beiktattuk a felkészülésbe a múlt vasárnapi szentendrei futóversenyt. Korábban már voltam ezen a futóversenyen nagyjából számítottam rá, hogy mi vár majd rám, ránk. Mivel újra kezdő vagyok az aszfalt távot jelölte meg nekem Józsi, a nevezés után dobták be a csavart a szervezők, hogy a fordítópont 11 km-nél a sípálya tetején lesz, úgyhogy mászni kell.

Eljött a vasárnap, dög meleg. Rajt is picit csúszik a később érkezők miatt. Végre rajt, nem kapkodok, hosszú lesz. Belőttem magamnak egy időt, amit az emelkedők ellenére egész jól sikerült tartani, eddig csak síkon edzettünk. Még kb. 1 km-em volt a sípályáig mikor Józsi már hasított visszaféle szembe velem, tiszta "jó érzés" volt, hogy Ő már szó szerint száguld vissza én még kaptatok felfelé. Gyorsan igyekeztem túltenni ezen magam. Sípályához érve lankásan indult, aztán jobbra fordulva ott termett a sípálya, ahogy a költők fogalmaznának: csodásan terült elénk a látvány, melyet teljes pompájában megmutatott nekünk ????????. Hirtelen zsebkendőt keresgéltem, hogy elsírjam magam a magasságtól, viccet félre téve magamhoz mérten elég jól felértem, csekkolás frissítés és irány lefelé. Az aszfaltos cipőm nem szerette, és a hátsóm sem, párszor találkozott a földdel. Újra kiérve az aszfalt útra mindkét lábam görcsöt kapott, innen jött a nagy kihívás még 10 km vissza. 16 km-es frissítőig lekullogtam, ott igyekeztem rendezni a soraimat, aztán uccu neki tovább. Az utolsó 10 km-en akaratból, küzdésből nagyot vizsgáztam magam felé, jelentem: átmentem. Szerettem volt 3 óra körüli idővel célba érni, ez végül valamivel több lett. Jó érzés volt újra célkapun áthaladni, és nyakamba kapni a teljesítésért járó érmet.

Azt az érmet, amely most az újrakezdést, az igen is lehetséges és megvalósítható mindent jelenti.

Hálás vagyok a feleségemnek, gyermekeimnek akik abszolút támogatnak és akik a verseny alatt is üzentek, és nem utolsó sorban nagyon köszönöm Józsinak is ????, hogy segített és segít a jövőben is felészülni."

 


© Minden jog fenntartva.