Futóedzés Neked! - Kovács Józsi edző oldala

Őszi Anita a SPAR 10k-n

2026.10.10.

Az egész várakozás egy fokozott izgalmi állapot volt...szinte nem is emlékszem teljesen világosan az egészre. Aztán elrajtoltunk... és ahogy írtad is: nagyon vitt a tömeg. Hiába próbáltam a legszélére helyezkedni, még így is éreztem, hogy "túl gyors" lesz ez így. És valóban, az órámra nézve 7:30 körül volt a tempó. 

1 km után leszakadtam a többiekről, nagyjából egyedül maradtam, itt éreztem egy kis megkönnyebbülést, visszavettem a 8:30 körülire, vagy még lassabbra. Elindítottam a futózeném, mert úgy éreztem kell egy megszokott ritmus ami segít. Nagyon elkezdett húzni a vádlim, elég keservesen haladtam. Tűzött a nap, ömlött rólam a víz. Elkezdtem magamban mondogatni, hogy nem gond ha nem sikerül, vagy ha akár feladom. 

Aztán 4 km-nél megérkeztem a futásba. Éreztem, hogy ha nem történik valami baj, akkor  meglesz ez. Jöttek a pacsizós, kiabálós szurkolók...ezek nagyon jól estek. 

A Lánchídra fel gyalogolnom kellett, meg visszafelé a Szabadság hídra is. Ezeknél direkt úgy is terveztem, hogy előtte tartsak ki még a futással, és majd a felhajtókon pihenek a gyaloglásban. 

Az első frissítőn átmentem, semmi nem kellett, és úgy éreztem, ha megállok ottmaradok. 

A 2-nál vizet ittam. A 3-nál gondoltam egy kis banánt felmarkolok, de amint megéreztem a szagát egyből felfordult a gyomrom, így csak vizet ittam itt is. Sajnos egy egész pohárral és hirtelen, ami amint futásnak eredtem majdnem visszafolyt...pillanatra meg is állított.

Aztán megindultam a hídon vissza, és ott úgy éreztem nagyon jól megy. Leérve még az a balga gondolat is elkapott, hogy meglehet a legjobb időm 10 km-en, ha kicsit rákapcsolok. De nem volt már tartalék, csak úgy nagyjából pár 100 méternyi mint kiderült. Az utolsó 400 már nem is igazán tudom, hogyan telt, mert csak a célegyenesre, a zászlókra, meg a tébolyodott tömegre emlékszem, akik mindenféle táblákkal buzdítottak. Itt pár könnycsepp ki is csordult, mert annyira szürreális volt, hogy nekem, egy vadidegen, láthatóan szenvedő amatőrnek, egy "éppen beesek a végén futónak" ennyire szurkol egy tömeg. Annyira megható volt, hogy szavakat nem is nagyon találok. 

 

Aztán az utolsó 100 méteren megláttam a férjem, ahogy kameráz....akkor valami utolsó erő-szikra belobbant, és lóbálva a kezeimet az ég felé, üvöltöztem hogy megcsináltam. Egy könyv jutott erről eszembe: a  Futni születtünk. Abban irja, hogy tangózni próbáló Frankenstein-ként fut....na kb. úgy nézhettem ki akkor ott a célban. 

 

Átfutva a célon valamiért nem fogta az agyam, hogy ennyi volt, megvan... és tovább futottam....

Aztán az tűnt fel, hogy mindenki csak sétálgat körülöttem. Akkor esett le, hogy vége. 

Nagyon élveztem, a nehéz kezdés és holtpontokkal együtt is. Volt pár extra kihívás, pl. amikor hányásokkal találkoztam az aszfalton...sajnos a hányás az egyetlen kb amit nem bírok. Így ezek, a sok pesti dög- és pöce-szag szintén nem segített...ezekhez nem vagyok hozzászokva.

 

Elég sokat kellett mantráznom azt is, hogy nyugi, csak szépen , lassan, ahogy Józsi mondta: ne fusd el. Mert sokszor éreztem, hogy meglódít az adrenalin... főleg a zenei pontoknál, meg a szurkolók tömegeinél. 

 

Nagyon köszönöm neked a támogatást és a felkészítést. Ez nélküled nem sikerült volna.