Futóedzés Neked! - Kovács Józsi edző oldala

Michtiov Emese 1. helyen végzett a Julian Alps Sky Race-n

2021.10.03.

 

Az elmúlt hetekben Emese egyre türelmesebben és lazábban edzett. Bíztam benne, hogy ennek az edzésmódszernek meglesz a pozitív hatása. Ezért mikor Emese megkérdezte, mit szólnék, ha ő is indulna a szlovén Alpokban megrendezett sky-race versenyen, örültem, gondoltam legalább tesztelheti magát egy igazán nehéz, de káprázatosan szép terepen.

 

Egyéb további komment nem is szükséges ehhez, mint a verseny-beszámolója.

 

„Közeledett már az ősz az erdei ösvényeket elkezdték belepni a színes falevelek és szomorú szívvel kezdtem beletörődni, hogy idén sem jutok magas hegyek közelébe, amikor Peti bedobta a levelező csoportba, hogy lehet még nevezni a Juliára, ráadásul csoportos kedvezménnyel is. Ekkor már pár hete szemeztem a verseny beharangozó videójával, mert Józsi is mondta nyáron, hogy indul. Ne mondja senki, hogy ez a véletlenek sorozatának köszönhető.

Csütörtökön érkeztünk meg Krajnska Gorába az osztrák-, olasz- és szlovén hármas határ közelében fekvő barátságos kis üdülőhely központjába. A szállásadónktól megkaptuk a kulcsokat, majd gyorsan ledobáltuk a táskákat, hogy elindulhassunk felfedezni a mesebeli környéket. Az időjárás nagyon kedvezőnek ígérkezett, szikrázóan sütött a nap.

A környezet szépségét fokozza, hogy a Száva folyó itt ered és völgye átszeli a várost. Elsétáltunk a Jasna tóhoz, ami valóban olyan kristálytiszta, mint amilyen a neve. Bele is kellett lépnem a tóba annyira hívogatott, azt sem bántam, hogy lezsibbadt a lábam annyira hideg volt. A tó szélén barátságos fából készült terasz és egy hinta fogadott, amit szintén ki kellett próbáljak. Úgy éreztem magam, mint Amélie Jean-Pierre Jeunet filmjében.

Apropó, hiszen ez egy versenybeszámoló, máris visszatérek a lényegre. Szóval a szállásra visszafelé menet átvettük a rajtcsomagot, amiben meglepetésünkre egy Adidas zergés! technikai póló is lapult biopamut hátizsákban (mostantól ebben fogok futni a Szigeten).

Még egy nap volt a versenyig, amit egy átmozgató könnyű túrával töltöttünk a Tromeja felől megközelíthető Hármashatár csúcson. Egy biciklis szlovén pár engem szemelt ki fotósnak, közben szóba is elegyedtünk, a srác az Ultra Trail Hungary finisher pólómat látva elárulta, hogy futott két éve a Szentlászló trailen. Ilyen az, amikor a heygcsúcson hasonszőrűekbe botlik az ember. Délutánra maradt a pihenés és a magyar csapattal való közös pizzázás.

Összesen nyolcvan magyar induló volt az öt távon, különböző összefésült rajtidőpontokkal. Az én csoportomnak reggel 8-kor indult a busza (a két időpontból, mi választhattunk) a Planina Podba található rajtba.

A busz megállt az út szélén, ahonnan a verseny is indult 20 percen belül, és már szólt a zene. Planina pod Golico egy hegyi falu Jesenice községben, a szlovén Felső-Karniola régióban. A Golica-hegy déli lábánál fekszik, a Karawanks-hegységben, 954 méteres magasságban. A falu eredeti elnevezése Szent Kereszt Jesenice felett, de 1955-ben Golica alatti legelőre változtatta az akkori vezetés. Nevezetessége a szépen felújított Szent Kereszt templom. A faluban a 20. századig vasércet bányásztak.

De mi most a visszaszámlálás után nem bányásztunk, hanem egy rövid aszfatos szakaszt követően elkezdtünk mászni. A bemelegítésem nagyon jól sikerült, és ki tudtam lépni a rajtban, de jobb lett volna előrébb indulni, mert cikáznom kellett a futók között. Arra figyeltem, hogy maradjon azért erő, mert fogalmam sem volt mi vár rám, csak annyi, hogy az első 10 km-en lesz legalább 1200 m felfelé.

Július óta edzek pulzuskontrollal, ami segített mostanra a közel 2 évig húzódó sérülésből teljesen visszajönni. Ebben Kovács Józsi tapasztalatai sokat segítettek, - itt is köszönet érte - megtanultam kíméletesebb módszerrel edzeni. Azonban nem tudtam mire leszek képes ezen a versenyen. A nyári edzőversenyek nem igazán mentek jól, de a verseny előtti edzéseim viszont biztatóak voltak. Így kell formát időzíteni egy váratlan versenyre...haha..

A Stravat elnézve jól is mehettem, mert Planina Pod Golico climbnál a nők között 5. helyen haladtam, köszönhetően annak, hogy már a buszban levettem a felső réteg hosszú ruháimat. Éreztem az erőt, amit lassan két éve elveszettnek hittem. Már nem mondom többet, hogy nekem nem mennek az emelkedők. Csak az kell, hogy legyen benne egy kis izgalom és az adrenalin felvisz.

Felmásztunk a Golicára egy erdei gyökerekkel tarkított emelkedőn és az erdőhatárnál a csúcshoz közeledve megláttam a hegyi házat. A házból és a csúcsról szép kilátás nyílik az osztrák Karinthiára, valamint a Júliai-Alpokra. Felnézni nem nagyon volt merszem, mert a frissítőpont után várt még ránk egy következő komolyabb mászás a kopár hegyi szerpentinen. Kihasználtam a kedvenc fehér Compressort sapkám védelmét a tűző nap és az emelkedés látványa előli elrejtőzésre. Ez a taktika is jónak bizonyult.

A Golica 1836 méteres csúcsára kapaszkodtunk fel, ami a nyugati Karavankák egyik legmagasabb pontja Jesenice felett. A combjaimban is éreztem, miért siratófal a neve. (Amit tavasszal egyébként nárcisszőnyeg borít.) Vágni lehetett a levegőt, és a csendet is. Felfelé menetelés közben két fotóst láttam meg az ösvény szélén a csúcshoz közeldve, ezért próbáltam mosolyogni, de hiába, mert az összes official pictures-es háttal vagyok.

Innen jött az egyik legjobb rész és nagyon bánom, hogy nem volt nálam halszemoptika, mert Dovska del spusta gerincen szaladtunk keresztül, mint Kilian Jornet Burgada. Botlottam azért kettőt, mert néhány fűcsomó alól kiveszett a talaj. Koncentráltan, de teljesen átszellemültén könnyedén futottam. Nekem nagyon testhezálló volt ez a szakasz, iszonyat élveztem. Beszélgetni nem volt kedvem, de néha hátraszóltam egy szlovén lánynak, aki nagyon a hátamra tapadt, hogy menjen, ha akar, de ő inkább kihasználta a „szélárnyékot”. Neki jó így, mindig ezt válaszolta. Szó szerint felvittem a hegyre, hogy aztán jól otthagyjon a lejtőn a botjaival. (Viszont később meg is köszönte, egy üzenetben, szóval nincs harag!).

A lejtő - elején egy váratlanul mély dagonyával, amiben bokáig süllyedtem – egy igazi zuhanás volt lefelé, mintha egy mini Carving léccel a lábamon szlalomoztam volna a gyökerek között ruganyos térdmozdulatokkal. Felszabadító volt ez a gyors ereszkedés a Száva patak völgyében fekvő Mojstrana-belca faluba. Egy vízelvezetőn keresztül bújtunk át az út alatt, hogy ráforduljunk a bicikliútra. Fellélegeztem, hogy kicsit pihennek a lábaim és igyekeztem felvenni egy kényelmes utazótempót (hát biztos nem egy 5 percest). Meleg volt nagyon és néhol sok volt a bringás. Meglepetésemre tudtam előzni, nem sokan kedvelhették ezt a szakaszt.

Jól vizsgázott a Salomon Ultra Glide cipő a különféle talajviszonyokon. Úgy emlékszem, hogy a 16. és a 23. km között gurultunk át a közel sík aszfalton a Pericnik vízesés szurdokához, ahol ismét egy meredek mászással folytattuk utunkat.

Felfelé menet fogytán volt már az erőm, volt időm gyönyörködni a vízesésben és közben számolgattam, hogy addig mennyi energiát vittem be: „fél liter Heed isot, egy szeletet, két Hammer gélt és fél liter forrásvizet, négy darab Endurolyze sótablettával ízesítve”. Éppen merült a raktár, ezért igencsak felcsillant a szemem, amikor az egyik kanyarban megláttam az etetőpont 12 perc múlva táblát. Innen ez húzott tovább, mert kezdtem nagyon szomjas lenni.

Feltöltöttem a kulacsot a harmadik frissítőnél szlovén Cola-val, meg vízzel és robogtam is tovább, ez elegendő löketet adott a végére. Kellett is, mert jócskán kanyarogtunk még, befutottuk még szinte a Száva melletti szűk ösvényeket mire Krajnska Gora főterén át beértünk a célba. Számításaim szerint 2-3 km plusz került bele a letöltött trackemhez képest.

Maradt még bennem erő ez biztató és egyáltalán nem volt semmilyen gondom, a lábaim sem jeleztek egyáltalán, pedig azt gondoltam ekkora szint be fog ütni. Így utólag nézve mehettem volna bátrabban is. A helyismeret itt is rengeteget számít, de jól navigáltam és a jelölés is perfekt volt. Sokan mentek bottal, de nem éreztem a hiányát. Nagyon bejött a pálya és utólag egyáltalán nem bánom, hogy a verseny előtt módosították. A szervezés és a hangulat tökéletes volt, és nekem még a vega leves befutókaja is nagyon jólesett.

101 női induló közül a 7. helyen értem célba. Meglepetésemre korosztályos első helyezettként felszólították a dobogóra. Nagy élmény volt!

A magyarok, ezen a napon meghódították a Julia Alpokat a verseny öt távján. A leghosszabb 170 km-es számot ketten teljesítették a férfiak közül és a nők is szép eredményekkel zárták a 60-as és a 100 km-es versenyt abszolút dobogós helyezésekkel. Minden részvevőnek szívből gratulálok!

Regenerációképpen vasárnap még ellátogattunk Bledbe és – a közel száz fokot számláló meredek lépcső megmászása után - megcsodáltuk a Mala Osojnica kilátóhegyről a pazar panorámát. Hazaérve jött ki rajtam a fáradság és igyekeztem tűzoltásszerűen Endurance BCAA-val gyorsítani a folyamatokat, meg magnézium és kalcium kapszulákkal pótolni az elveszett ásványi anyagokat.

Teljesen feltöltődtem élményekkel, és a szívembe lopta magát Szlovénia, bármikor azonnal visszamennék, de félő, hogy egyszer ott ragadok.”

 

Nagy gratuláció Emesének! Csak így tovább ezen az úton!