Futóedzés Neked! - Kovács Józsi edző oldala

Vizi Viki 4. a Koloskán

2022.10.22.

 

A hétvégén a futós csapatomból Vizi Viki is versenyzett az Ultrabalaton Trail-en, ő bő félmaratont futott a Koloska Trail elnevezésű versenyen, ami a festői Koloska-völgyről kapta a nevét. A verseny hete meghatározó a teljesítményünk szempontjából, sajnos ezt Vikinek nem sikerült pihenéssel töltenie. Ellenben a felkészülést egészen kiválóan abszolválta, így még fáradtabban is messze felül múlta önmagát: a 4. helyen végzett!

 

Nagy gratuláció Vikinek! Így tovább!

 

Viki verseny-beszámolója:

 

"Koloska trail 2022.10.22. Rajt: 10:00

22 km hivatalosan, gyakorlatilag több lett:

23,24 km | 2:58:59

Női 4. hely! OMG!!!

Az edzőm ajánlotta ezt a versenyt, mikor az őszi célversenyemet keresgéltem. Írta, hogy szép helyen rendezik, azt pedig tudtam, hogy Ő akármire nem írja, hogy szép - rákerestem YouTube-on, találtam is egy tavalyi verseny videót, csak belepörgettem, és az épp elég is volt, hogy végképp meggyőzzön: itt a helyem! A dátum pedig hab volt a tortán

Nos, már unom leírni, hogy ismét jó keveset (kb. 4,5 órát) sikerült aludnom, és bár versenyen nem próbálunk ki új dolgot, én azért nagyon kíváncsi lennék már arra, milyen lehet kipihenten állni a rajtban...

Elindultunk, aránylag elöl kezdtem, egy "parkolós bácsi" terelt minket, merre kell menni, majd kb. 600 m múlva valaki megszólalt, hogy nem jó fele megyünk...konkrétan a komplett mezőny rossz irányba haladt Úgyhogy visszafordulás (egy srác félhangosan megszólalt: "Na, ez se 22 km lesz!" ), át keresztben a parkolón, szalagok alatt átbújkálva, de végül meglett a helyes út Én kb. már ekkor úgy éreztem, hogy köszi, ez így pont elég is volt, mennék haza...de azért gondoltam, csak megnézem azokat a cserszömörcéket, amiket a videón láttam, úgyhogy haladtam tovább Az első 1-2 km-en nem igazán lehetett előzni, annyira keskeny volt az út, úgyhogy az előttem lèvők tempójában haladtam.

Az első ráeszmélés, hogy tulajdonképpen hol is vagyok, úgy 3 km-nél volt, amikor felemeltem a fejem és megpillantottam a cserszömörcéket, amik gyönyörű vérvörös-narancs-piros-citromsárga-zöld habszőnyegként öleltek körbe minket, meg is szólaltam hangosan, hogy "Úristen, de szép!", majd a mögöttem futó lánnyal vad fényképezésbe kezdtünk (én kivételesen tényleg csak néhányat fotóztam)

Ezután egy emelkedőn 8-10 embert biztosan megelőztem, majd 5 km környékén jött a leghosszabb és legmeredekebb emelkedő, 1 km-en keresztül mentünk felfelé, de közben néha balra takintve a Balatonban gyönyörködni, na igen, az ilyen pillanatokért jöttem...

Az emelkedőt természetesen egy meredek lejtő követte, száraz, poros, köves úttal, ami baromira csúszott, és hát mikor épp az jutott eszembe, hogy igazán fellocsolhatták volna a pályát (persze nemkomolyan ), a következő pillanatban már ki is csúszott alólam a lábam és nyomtam egy szép seggest Hála az égnek simán felpattantam, semmimet nem ütöttem meg, így nagy nevetgélések közepette folytattam az utamat, egy kis horzsolással a bal tenyeremen.

A 12-18 km-ig terjedő szakaszon emelkedők, kisebb lejtők, és sík részek váltották egymást, összességében enyhén emelkedett, de még futható mértékben, és jórészt futottam is.

A 17. km-nél már kezdtem fáradni, ekkor már szerintem mindenki úgy volt vele, én legalábbis biztosan, hogy amíg az előtte lévő fut, addig ő is. De hogy a legelső ember fejében mi járhatott, azt nem tudom De azért néhány előzés még így is belefért, őszintén szólva fogalmam sincs, honnan volt energiám hozzá

Az utolsó 5 km előtt még egy komolyabb emelkedőn kellett felküzdeni magunkat, mire felértem, már iszonyatosan fájt a combom. Égett, és folyamatosan a begörcsölés határán volt, így nem tudtam felhőtlenül örülni az előttem álló csinos lejtőnek De megindultam lefelé, lesz ami lesz alapon. És bírtam, hála az égnek, működőképesek maradtak a lábaim

Bár nagyon küzdős lett a vége, és amikor már nagyon úgy éreztem, nem bírom és meg akarok állni, arra gondoltam, hogy "Pont ezért futom a résztávokat, (miközben szívem minden szeretetével az edzőmre gondolok amúgy meg nem, mert bőven elég olyankor az alap életfunkcióimat fenntartani), hogy ezt bírjam", így hát nem álltam meg, és végül jobb idővel, mint terveztem, sikeresen célba értem. Olyan boldogsággal az arcomon, hogy meg is jegyezte a "mikrofonos srác", hogy "Na, így kell mosolyogni!"

Nagyon köszönöm a drukkot Mindenkinek, rengetegszer merítettem erőt Belőletek a nehezebb pillanatokban!!!

És persze, drága Edzőbá'mnak a felkészítést, biztatást, drukkot és minden jó szót! "