Futóedzés Neked! - Kovács Józsi edző oldala

Nyerges Józsi a Kinizsin

2024.05.25.

 

"Leírom újra: életem legnehezebb próbája volt. Nagyon, de nagyon kemény!" 

Nyerges Józsi másodszor vágott neki az ikonikus teljesítménytúrának. Megpróbáltatásokkal teli útjáról így nyilatkozott:

 

 

"1 hét telt el a teljesítés óta, picit a hatása alatt vagyok még a Kinizsinek, de azért le is ülepedett sok minden. Mindezekkel együtt sem lesz egyszerű most értékelnem. Megpróbálom…

Elöljáróban: ez volt az eddigi életem legnehezebb próbája.

 

Csak hogy legyen az élménybeszámolónak eleje és vége, pontokba szedem.

 

1. Előkészületek

2. Időjárás

3. Frissítés

4. Élmények és minden egyéb.

 

1. Előkészületek

 

Fejben már ott voltam sokszor az úton (sokat segített a tavalyi első teljesítésem), de ettől függetlenül, mint mindig sok videót is megnéztem a neten, áttanulmányoztam a domborzati metszetet, az ellenőrző pontokat, elméláztam, álmodoztam.

Beszéltük már korábban, hogy a teljesen ideális felkészülés az lenne, ha a Kinizsi hetében már nem kellene semmit csinálni, csak pihenni, olvasni, masszíroztatni, szaunázni, stressz nélkül létezni, stb. Hahahaha! Álomvilág. Persze, a szokás szerint a munka világából beesve, stresszesen érkeztem el ide, mint oly sok más ember is. Amit tudtam megtettem regeneráció szintjén, hogy mire volt elég? Tudjuk jól nagyjából.

A felszerelésem megvolt teljesen, csekklistát átnéztem többször is, ruházat, kaja, pia beszerezve, fejlámpa, telefon, powerbank, óra felöltve. Na a fejlámpa még szóba kerül később…

 

2. Időjárás

 

Erre nem panaszkodhattunk előzőleg. Igaz, hogy esett pénteken, de nagyjából elnyelte a föld a zömét, egy-két helyen volt csak kritikus. Szombat reggel iszonyat pára, a Kevély tetején konkrétan felhőbe érkeztünk, lefelé kis csúszka, de semmi több. A Gete környékén takart a Nap, nem volt túl meleg, még örültem is, hogy nem szívja az energiámat a Nap, de a páratartalom brutális volt. Szóval összességében minden okés volt e tekintetben is, egészen Koldusszállásig…(ezt majd ott kifejtem).

 

3. Frissítés

 

A terv idén az volt, amit beszéltünk. Tavaly mondjuk úgy szilárd, száraz kajával oldottam meg, gondoltam idén változtatok, meg kell próbáljam a géleket, egyebeket is, hogy tudjam mire számítsak a későbbiekben. A terv és a megvalósult dolog (majdnem) így nézett ki:

Reggel 5-kor kelés, gyors reggeli (1 zsemle), plusz elektrolitos pezsgőtabletta 1 liter vízben, ez elfogyasztva a rajtig. Rajt után 1. órában 1 Sponser 70 grammos gél 400 ml vízzel elkeverve, lassan, fokozatosan meginni a kulacsból. A 2. órában zsemle, falatonként vízzel öblítve, egy óra alatt elfogyasztani, fokozatosan. 3. óra a géles újra, a 4. óra a zsömlés újra stb., stb, és kb úgy a túra 11-12. órájától jött volna a Perpeetuem 5 órás adagra keverve, kortyolva elfogyasztani a végéig. Közben ha kell víz is (nyilván igen) az egész távon igény szerint fogyasztva. Tartalékban magok voltak, meg két energiaszelet, egy sós, és egy sima ropi. Nagyjából ennyi.

Na ez jól működött nagyjából a Bika-völgyig. Onnantól már nem tudtam géles cuccot fogyasztani. A Perpeetuemet Bányahegyen kevertem be, ott húztam belőle egy pár kortyot, de nem sok híja volt, hogy ott rögtön kiokádom. Bányahegytől egészen Bajig sem géles cucc, sem Perpeetuem, sem semmi más nem ment le, vizet is alig tudtam inni, egyszerűen besokalltam, vizecske is csak egy-egy korty onnantól. a gyomrom lezárt.

 

Indulástól a 3. óráig óránként egy sótabi és egy Anti Fatigue ment be, onnantól sótabi fél óránként, mert már nagy volt az igénybe vétel, a meleg, Anti maradt óránként. Ez is jól ment Bányahegyig, onnantól, ahogy írtam az előbb semmit nem tudtam bevenni, még egy nyomorult sótabit sem, talán a célig még egyet ettem meg. Extra magnéziumot 2x húztam le, de ez is inkább óvatosságból, mert görcs, izomfájdalom nem volt, illetve ez utóbbi mérsékelten.

Szóval ment minden óraműszerűen Bányahegyig. Ott off. Hiányát ennek ellenére semminek nem éreztem, pedig onnantól még jócskán volt hátra.

 

4. Élmények és minden egyéb.

 

Vágjunk bele, menjünk időrendben!

 

Időben érkeztem, a kiírás előtt 5 perccel már el is rajtoltam. A Kevélyt ésszel rohamoztam, sőt Hosszúhegyig is nagyon figyeltem, hogy ne rohanjam el. Nagyon jól ment ez a szakasz, pedig szerintem ez az egyik legnehezebb, ha nem a legnehezebb rész. A hivatalos pontnyitás előtt csekkoltam Hosszúhegyen. Irány tovább! Trézsi-kútnál gyors mosdás, frissítés, Pilis szerpentin is jól ment, Pilis-nyereg idő előtt letudva, ahol tudtam megfutva. Kesztölcön a levendulásnál egy szörp, a falu szélén mosakodás egy hordóból. Dorogi temetőnél feltankolás, mosdás, vizezés, minden. Irány a Gete! Getére felértem a pont hivatalos nyitását követően 10 perccel! Nagyon szuper érzés volt, mert nagyon jó volt az időm. De innentől lefelé, és a katlan a Tokodi pincékig, meg a Mogyorós előtti kaptató…Na itt veszítettem el a lendületet, itt éreztem először a tagjaimban a fáradtságot, enyhén éreztem a combjaimat.

Mogyorósbányán kicsi pihi, lazítás, feltankolás, indulás tovább. Péliföldszentkereszten értél utol, ott láttál, még nem volt durva az állapotom, nagyjából Pusztamarót környékén kezdődött a kálváriám. Nem is tudom, hogy ki mondta, hogy a Gerecse az tök jól futható meg ilyenek... :) Szóval innentől nekem, ha nem is végem volt (az Koldus után jött el), de gondoltam magamban, hogy ezt nem hiszem el! Ez hogyan történhetett meg, hiszen nemrég még lelkendeztem!? Azt hittem sosem érek el Bányahegyre.

Kb. 60-62 km körül éreztem még azt is, hogy a bal lábamon vízhólyag, meg vérhólyag keletkezett, így enyhén elkezdtem sántikálni, de aztán olyan 64 körül azt gondoltam, hogy nem érdekel, ezzel úgysem tudok most mit csinálni, majd a célnál megnézem a lábam, és majd akkor sírok (aztán kiderült, hogy két picike vízhólyagot szedtem csak össze, körmök, és minden más ép volt!).

Viszont kb. 55-60 között kezdtem el érezni szépen az UB-s takarásom eredményeképpen összeszedett térdfájdalmat (bal térd). Vánszorogtam, úgy éreztem alig telik az idő. Így éreztem, de hol volt még a vége!? No és általános meglepetésemre Bányahegyen a pecsételős lányok ott örömködtek nekem, hogy befértem az első százba, 98. voltam még ott. Hát nem volt őszinte a mosolyom…Bányahegyen gyors toalet, vízvétel stb., és indulás tovább. Na innentől elkezdődött nekem egy másik verseny, egy teljesen más Kinizsi…

 

Tavaly 18 órán belül voltam, és idén szerettem volna jobbat menni. Legalább annyit elérni, hogy ne Koldusszálláson sötétedjen rám, hanem kicsit később. Egészen a Getéig erre minden reményem, és valós esélyem megvolt. Nagyjából viszont ezt a célomat Péliföldszentkereszten után nem sokkal elbuktam. Szóval Bányahegyen fejlámpa fel, és indulás tovább!

Nagyjából gyaloglás, nagyritkán volt már csak erőm belekocogni. Koldusszállás után az ellenőrző pontról kilépve meg jött az, amit senki nem várt. Mocsok nagy zivatar több, mint egy órán át, az első 10-15 percben kemény jégesővel (az idő nekem ennyinek tűnt, lehet máshogy volt a valóságban, minden pillanatban nem néztem az órámat).

Az egy dolog, hogy az esőkabát ellenére gatyáig vizes voltam, meg a cipőm is cuppogott, de ami jött le a hegyről az úton Koldustól a romokig az egy merő folyó volt. Hiába próbáltam (és a sorstársaim is) „szárazra” lépni, reménytelen próbálkozás volt, mert tényleg szinte patakszerűen folyt a víz a hegytetőről. Ez még nem lett volna baj, a szakasz első harmadában, mert ott murvás ugyebár, na de utána ami volt…A korcsolyapálya ehhez képest semmi!…Ment a küszködés a mindenhonnan ömlő vízzel a sáros dagonyában. A futóbotomnak az egész Kinizsin óriási hasznát vettem, nem egyszer csak a használatának köszönhetően nem takartam el. De egyszer, úgy a vége előtt 15-el ez is megtörtént ebben az ítéletidős szakaszban. A térdeimre estem. Mint egy varacskos disznó úgy néztem ki, de ez nem érdekes, hanem a fájdalom, főleg az amúgy sem 100%-os bal térdemben, szóval az több, mint kemény volt. No és még így is szerencsés voltam, mert „csak” a sáros földön térdepeltem meg, nem úgy, mint egy haverom (róla majd írok később), aki egy fa gyökerére esett rá térddel.

No innentől aztán kizárólag fizikális és mentális háború kezdődött magammal. Már Bányahegy környékén is néztem magam köré, hogy hátha jön egy kényelmes autó, amibe bepattanhatnék, és hazahúzhatnék, de innentől, még sűrűbben gondoltam erre :) , meg az ilyenkor szokásos dolgokra. No és mi történt még? Á, semmi, csak az, hogy a templomromok előtt mintegy 2 kilométerrel lemerült az elvileg fullra feltöltött 6 milliárd forintos NASA fejlesztésű fejlámpám…Nem vagyok az a feladós, meg sírós fajta, de ide most inkább nem írom le, hogy akkor mit gondoltam magamban…Valahogy nagy nehezen mégis életet lehelltem belé, és pislákoló fényt sikerült belőle kicsiholnom, ami kitartott végig. Felvergődtem a templomromig, utolsó pecsét, irány le Bajra (a szurdokban tök rendes volt egy társam, a saját lámpájával megvilágította nekem az utat, meg-megvárva engem). Bajtól meg már besétáltam Tatáig…

Hogy mit éreztem akkor, és most? Leírom újra: életem legnehezebb próbája volt. Nagyon, de nagyon kemény!…Pedig nem így indult…Végülis 19:45 alatt ment le, ami az előzetes terveimhez képest óriási csalódás, de végigmenve azt gondolom, hogy hatalmas teljesítmény volt, különös tekintettel az esés miatti térdmizériára. A verseny után izomlázam egyáltalán nem volt, két hólyagocska volt csak a bal lábamon, és ugye az az ominózus bal térd fájdalom volt. Ez a térdem kb a duplájára dagadt, és bár az első egy-két nap fájósabb volt, most majd egy héttel a Kinizsi után szinte már nyoma sincs a fájdalomnak. A jeges borogatás és a fekete nadálytő csodát tettek.

 

És tudod mit érzek még? Azt, hogy ultra kemény vagyok. Tudom azt is, hogy sokan estek ki, és adták fel. Azt eddig is tudtam, hogy mentálisan nagy vagyok, szinte elpusztíthatatlan (halkan jegyzem meg, hogy ha valaki Tatán a célban azt mondja, hogy még 20 kilit menni kellene, hát azt lemészároltam volna). Újra igazoltam magamnak az elcsépelt „minden fejben” dől el” tételt. Valami olyan hihetetlen dolgot kaptam (újra), ami szavakkal le nem írható, és amit te még jobban tudsz, mint én, lévén százszor jobb vagy, és százszor többet teljesítettél.

 

És sosem felejtem el, hogy honnan indultam. Pl. egy éve, amikor egy a hagyományostól teljesen eltérő utat választottunk a „csak terepen futok, semmi betonos intervall, és tesztfutás” edzés szisztémával, akkor kicsit az ismeretlenbe ugrottam, mert sosem csináltam még ilyet, de bejött. No és ne feledjük el a múltamat: majd 43 éves voltam, amikor egyáltalán rendszeresen elkezdtem mozogni, addig semmilyen sportmúltam, mozgás kultúrám nem volt, tehát nem voltam fiatal ahhoz, hogy ilyeneket véghezvigyek. Olimpiai távú, és féltávú triatlon versenyeken, Ironman-en, terepmaratonokon, és ultra versenyeken (többes számban!) túl azt gondolom, hogy joggal lehetek elégedett.

 

Mit kell átgondolni? Pl. a frissítést nagyon! Nem csináltam most sem rosszul, de kiderült, amitől tartottam, hogy hosszú távon (értsd 10-12 óra) így a hányás határára kerülök.

 

Óriási motiváció volt, hogy a család nő tagjai ott voltak végig velem nem csak lélekben, hanem követték is a teljesítést a hivatalos oldalon, no és ott voltak a célban, Tatán! Jó volt együtt leülni kicsit, utána pedig a szállásra menni, és megpihenni.

 

Köszönöm a felkészítést, a sok törődést!!!"