Futóedzés Neked! - Kovács Józsi edző oldala

Nyerges Józsi Vércséje

2026.05.09.

 

Van miről írnom. Előre bocsátom, hogy a több éves együttműködésünk egyik legjobb, hanem a legjobb, legnagyobb élménye volt. Talán még az első Kinizsit sorolnám hasonló élmény kategóriába. Óriási volt!

 

Egy újabb bakancslistás teljesítés tehát kilőve.

 

A terep nem tartogatott meglepetést, hiszen kb. 85-90 %-án már több ízben jártam (Kinizsiken, VTM-eken, Gerecse 50-en, Vérkörön többek között). A terep nem, de az útvonal egy pontja hatalmas meglepetés volt, kicsivel később majd meglátod, leírom. A QR-kódoktól tartottam, de egyrészt gyorsan megtaláltam mindet, és mindegyiknél volt térerő is, erre sem lehetett panasz.

 

Tatabányán aludtam egy szálláson, hogy minél hamarabb tudjak indulni. Ez a terv szerint 5:00 óra lett volna, de 5:20 környéke lett belőle. Az infarktus jött rám majdnem, mert nem akart elindulni a track, már majdnem újraindítottam az órát, mire kb. az ötödik próbálkozásra bejött, ezzel rögtön elment 15 perc, é az alappulzusom is felszökött ????.

 

Szóval elindultam a csodálatos Ranzinger kilátótól, egy meglehetősen meredek domboldalon, ahol kapaszkodni kellett rendesen. Ezt követően viszont jó ütemet diktáltam, suhantam, ahogy azt terveztem. A Gerercse TV torony és a Bányahegy. Ezek a pontok voltak előzetesen a legnehezebbek, de utólag kiderült, hogy egyáltalán nem voltak azok, volt sokkal rosszabb is. Tardoson nem álltam meg a kutaknál, mert alig az indulás után voltam, volt mindenem, és az időjárás is optimális volt. Még mindig fantasztikus illatözön fogadott a Gerecsén, a medvehagyma tenger árasztotta magából az intenzív élményt. Ezt követően gyorsan Héregen találtam magam, ahol már megálltam vízért. Itt egy hatalmas csoportba futottam, ha jól olvastam a feliratokat, akkor a Tipo Kupások sátrai és kipakolásai népesítették be a temető melletti részt.

Jött tehát Bányahegy, a már ismert nagy meredekkel. Hát nem mondom, hogy jól esett, de jobban viseltem bármilyen korábbi teljesítésnél. Ezt követően Koldusszállásig eseménytelenül telt el a táv, és hirtelen azon vettem észre magam, hogy túl vagyok a táv 1/3-án! És micsoda idővel! Az órám szerint ekkor még 15 óra alatti teljesítés lehetett volna. Tudtam, hogy ez nem marad így.

 

Tornyópusztánál a kőkeresztnél már várt a két frissítőm: a kolléganőm és a párja. Elmondhatatlan segítség voltak nekem már azon a ponton is, és a későbbiekben is! Éppen kifogytam mindenből, úgyhogy elővettem gyorsan a kulacsokat, feltöltöttem őket az előző nap bekevert anyaggal, ettem egy banánt, és egy falat nápolyit, szusszantamegy kicsit és irány tovább! A Somlyó jött. Innentől egészen Várgesztesig „szenvedtem”. Ez egy erős 30 kilométeres részt jelentett. Igen, az időjárás volt az oka. Nem fogytam el, de láthatóan megfogott. Érthető, hiszen az egész szezonomat sokkal hűvösebb időben nyomtam végig, és nem tudtam még adaptálódni. Jártam már így az egyik Kinizsin is. Hiába frissítettem jól, hiába összpontosítottam továbbra is, de fizikálisan kicsit odavoltam. Olyannyira, hogy az eredetileg a Kőhányáshoz tervezett 2. frissítést előrébb kellett hozni Várgesztesre. De erről még egy kicsit később, mert a Somlyó után Nagyegyháza után rögtön várt az út legnagyobb meglepetése. A track a korábban is meglévő autópálya alatti kis úton (alagúton) vitt tovább, csakhogy az M1-et most évekig felújítják, és ennek vált áldozatává ez az ominózus szakasz is (képeket csatolok, hogy lásd). Az alagút elején az elkészítendő vasbetonhoz a vasalatok állták az utamat, a másik oldalán pedig állvány rengeteg, és drótkapuk zárták el teljesen az utat. Két választásom volt: 1. kerülök nem tudom hány kilométert, és nem tudom merre, mekkora időveszteséggel, vagy 2. átrágom magam az akadályokon. Ez utóbbit választottam, és nem döntöttem rosszul. A hirtelen Spartan Race akadállyá alakult pályán szerintem max 3-4 percet veszíthettem végülis. Ehhez kellett egy ottani pályamunkás segítsége is, aki egy helyen megbontotta nekem a kerítést, és utána természetesen vissza is tette. Micsoda isteni gondviselés volt ez! Ugyanis ez az egy ember volt ez egész környéken messze és távol, és ő pont ott volt, ahol én, pont akkor, amikor én! Szóval kicsit feldobva menten tovább Szárliget felé, ahol a Nap már tényleg kiütött, olyannyira, hogy Szárligetre beérve felhívtam a frissítőimet, hogy Kőhányásig megpusztulok, találkozzunk Várgesztesen!

 

Ekkor megint az isteni gondviselés jött elém! Egy kút! A Vércse leírásban szerepel a SPAR, meg egy kút is, de egyrészt a SPAR-t nem is láttam (az éppen akkor beszűkült tudatom miatt nem vettem észre…), másrészt egy kék közkút ami az út mentén volt a vasúti átjáró után az egy csepp vizet nem adott. Szomorúan, és lemondóan mentem tovább, abban a tudatban, hogy itt végem, elfogyok, még Várgesztesig sem bírom ki, mert már csak egy kulacs isom maradt, és kész. Ekkor – kifelé tartva Szárligetről – jobb oldalt egy kisebb egységet (presszó, vagy cukrászda, nem is emlékszem már pontosan) láttam meg, ahol biztos lehet venni innivalót, sőt vele átellenben pedig egy ivókutat! Hatalmas öröm lett úrrá rajtam, megittam vagy fél liter hideg kútvizet, feltankoltam vele egy-két kulacsot, megmosakodtam, locsoltam magam és irány tovább! Így kihúztam Várgesztesig, és egy fantasztikus frissítés következett: mindennel feltankoltam ismét, ettem egy-két falatot, és megnyugodva, kisimulva indultam tovább. És a lényeg: tudtam futni! Nem vánszorogni, hanem futni. Ekkor már bőven 70 km felett jártam, de Kőhányáson úgy vágtattam át, hogy öröm volt nézni (mondjuk senki nem látta????). Aztán egy emelkedő után hirtelen Mindszentpuszta, majd a Kék-Sárga csekkpontok, onnan pedig nem sokkal, jóval Gánt fölött eljött a 3., és egyben utolsó frissítésem. Újra pólót váltottam, minden feleslegessé vált holmit kipakoltam a futótáskából, 3 flaska elég volt már ekkor a táv hátralévő részére (2 iso + 1 víz). Magamhoz vettem a fejlámpát is, mert már szürkület volt, és futottam (!) tovább. Az erdő is megelevenedett, rengeteg szarvassal találkoztam, egy jó pár vaddisznóval is, kicsikkel, nagyokkal egyaránt. Felértem a Géza pihenőhöz, és onnan már végig lefelé vezetett az út a célig. Ezen a szakaszon is végig futottam, nem óriási tempóval nyilván, de volt ahol 6:30-7:00 körülit tudtam diktálni, amivel teljesen elégedett voltam. Az utolsó előtti csippantásnál már teljesen sötét volt, és kicsivel 22:00 előtt be is értem a célba. 16:25:35-ös idővel.

Összegzés: hatalmas teljesítmény volt, nagyon örültem, büszke lehetek magamra! Kiváló (15 óra körüli teljesítés), jó (16 óra körüli teljesítés), és egy megfelelő (17 óra körüli teljesítés) célt fektettünk le, de én ezt most nem jónak, hanem nagyon jónak élem meg, annak ellenére, hogy ilyen kategóriát nem határoztunk meg ????. A kiváló egy dolgon múlt: az időjáráson. Nyilvánvaló, hogy 40 km-ig minden oké volt, és 70 km után még azért tudtam végig futni, mert egyrészt megvolt az edzettségi állapotom, másrészt pedig akkorra már visszahűlt a levegő. Igen, jól frissítettem (még a necces történések ellenére is), ez mindig is ment nekem, a nagy melegben locsoltam is magam, megmosakodtam, hideg vizes nyaksálat hordtam stb., stb., de sokat számított, amit már korábban is írtam, hogy nem ilyen időjárási körülmények között edzettem, nem tudott a szervezetem még teljesen adaptálódni, és ez a körülmény egy alapvető körülmény!

 

Szóval profin lett felépítve, profin lett kivitelezve!

 

Kritika: hol lehet hiányérzetem? Kicsivel többet, mint 1 órát álltam. Ez alapvetően a frissítések miatt volt. Nem bánom utólag sem, hogy ennyit „vakarásztam”, mert enélkül nem ment volna. Tényleg volt olyan, hogy 15-20 perc elment egy ponton (a várgesztesi frissítésnél mindenképpen), de egy kis szusszanás, étkezés, átöltözés, és feltöltés nélkül kuka lett volna a teljesítményemnek azt gondolom. Persze a jövőben erre még jobban figyelek majd, hogy az értékes idő ne menjen el ennyire!

 

Hogy érzem magam testileg? Semmi tragikus nem volt: három vízhólyagom lett, semmi több, azok sem durrantak ki, már el is tűntek. Ez semmi. Egy kullancsot is bekaptam, amit nem is vettem észre akkor, csak 2 nap elteltével…remélem nem lesz fertőzött már megint…imádnak engem…Izomláz szinte zéró.

 

Köszönöm neked a felkészítést, a segítőknek a frissítési (túlélési) procedúrát, és a feleségemnek azt, hogy eljött értem, és csinált befutóképeket, és ott volt, ha baj lett volna, meg a családnak, hogy lélekben velem voltak, online követték a honlapon a haladásomat!